Ballai László: Mosoly a tóból Megjelent az "Ezredvég" irodalmi, művészeti és társadalomkritikai folyóirat XIV évfolyam, 2. (2004. februári) számában. Időnként artikulálatlan hangon szidta a kicsi gyermeket, és mindennek elmondta az anyját, akit esténként együtt vártak haza. Máskor meg asszonyos kedvességgel becézgette, ölébe vette, ringatta. Ringatta? Ezt persze Ábry csak feltételezhette, mert az apa-leány kapcsolatnak csupán fültanúja volt. Amikor a lépcsőházban először találkoztak, egy udvarias fiatalembert ismert meg, aki kétéves forma kislányát is köszönésre nógatta. O vigyázott a gyerekre, és amikor este a felesége is hazaért, a falon keresztül teljes volt a családi béke, anya és leánya boldogan gügyörésztek, amíg az apa televíziót nézett. Csak napközben adódtak nehézségek A kislány eldugta a tányérját, kiöntötte a vázából a vizet, és apja kívánságaira gyakran hisztérikusan reagált, fellobbantva benne a trágárság, sőt a tettlegesség tüzét. Ha már ütések is csattantak, Ábry át-átdörömbölt a falon. Otthon gyakran megemlítette a dolgot Valinak, akivel kettesben éltek. - Ugyan, apa, azért veszed ennyire a szívedre, mert kevesebb a munkád - vetette oda a lánya a televízió mellől. Ábrynak valóban nem sok tennivalója akadt mostanság, négy munkatársának is fel kellett mondania. Harminc évig dolgozott egy textilipari vállalatnál, ahol a főkönyvelőségig vitte. A rendszerváltást követően külföldi kézre került a gyár. A befektetőt csupán a telek érdekelte, amelyen a régi épület teljes bontása után irodaházat akart létesíteni. Mind az ezerkétszáz dolgozó munkanélküli lett. Ábry felismerte, hogy a gazdaság liberalizálása szükségképpen a könyvelők iránti kereslet megnövekedésével jár, és saját céget alapított. Kezdetben nyolcan is alig győzték a munkát, de a vállalkozók csakhamar jövedelmük eltüntetését várták el tőlük Ábry nem volt hajlandó valótlan adatok könyvelésére, így klientúrája olyannyira megcsappant, hogy Tündével egy-két nap alatt végeztek a főkönyvekkel, azután csak úgy tettek-vettek az irodában. Felfigyeltek hát arra, mi történik a szomszédban. Kezdetben persze nem tudták, mik ezek a hol rövid, éles, hol elnyújtott. vonító hangok. Amikor azonban a gyereksírás is feljajdult, rájöttek, hogy nem valami háziállatról van szó. Hallgatózáshoz hozzászokott fülük egy idő múlva kiválóan érzékelte a két ember minden rezdülését. - Hogy ütheti meg valaki a saját gyermekét? - sóhajtott fel Tünde. - El sem tudom képzelni - mondta elgondolkodva Ábry. És ekkor szemük összevillant. Egymásra mosolyogtak. Hónapok óta kettesben töltötték a napokat az irodában. Évek óta magányosak voltak. Ábryt elragadták a nő ruhája mögött sejlő formák Tekintete a nő bordó nylonharisnyás lábára tapadt. Tünde is ráébredt, mennyire vonzza az őszülő férfi gödrös mosolya. Lassú mozdulattal végigsimogatta térdét. A harisnyaszemek apró kisülései csak ágy pattogtak a tenyere alatt. Hónapokig tartott az irodai szerelem. Ábry nem merte megosztani boldogságát Valival, akinek az arcán mindig az a mosoly tündökölt, amely tizenkilenc éve ragyogott rá Tihanyban, és azóta is igézte nappal, éjjel. Ábry a Balatonban úszott. Csukott szemmel tempózott, csak időnként nyitotta fel szemhéját. Hirtelen, mint sellő, az orra előtt bukkant fel a vízből egy lány és önfeledten rámosolygott, majd huncutul menekülést színlelt. A férfi utána vetette magát, egy-két tempóval beérte, de amikor megfoghatta volna, lemaradt. Így játszadoztak-incselkedtek egymással vagy fél napig, az ebédről is teljesen megfeledkeztek, futó csókokból, ölelésekből merítve az energiát. A tünemény Ábryhoz ment feleségül, mosolya a férfi életének fénye és értelme lett, s még a legborúsabb napokon is felderítette az egyhangú főkönyveket. Gyönyörű kislányuk született. A csöppség arcán azonnal felderült a halhatatlan anyai mosoly. Amikor a tizenhárom éves Vali úttörőtáborba utazott, azt találták ki, hogy, mint hajdan szombatonként, az Uránia mozi előtt randevúznak, és megnézik a hat órás előadást. Ábry ért oda elsőnek és már zsebében lapult a mozijegy, amikor a felesége feltűnt a túloldalon, és megállt a pirosnál. Mindkét irányba hatalmas autóáradat hömpölygött. Amikor zöldre váltott a lámpa, néhány kocsi a kereszteződésben szorult. Az asszony szerelmes önfeledtséggel átszaladt a zebrán Nagy dudaszóval kivágott egy luxusautó, és elütötte. Az asszony felröppent, mint a főnix madár, majd élettelenül alázuhant. A táskájából kiguruló púdertartó Ábry cipőjéhez koccant. Hetek múlva Vali gyászban megtört gyermekarcán újból felragyogott az a földöntúli mosoly. Ábry a lába elé rakta a világot, csakhogy újra és újra láthassa szerelme mosolyát. Nem is próbálkozott más nőkkel Ez a mosoly még öt év múlva is ott tündökölt előtte, amikor Tündével szeretkezett. Egy alkalommal váratlan munka adódott. Kelepeltek a nyomtatók, fodrozódó papírhalmok zizegtek, csattogtak a számológépek. Főnök és beosztott csupán késő este fonódhattak egymásba. A szomszéd lakásban egész nap csönd volt. Ez persze a munkazaj mellett nem tűnhetett fel és később is alig, amikor a technika zörejeit a testek zajgása váltotta fel. Hirtelen valaki berobbant az irodába és felkattintotta a villanyt. Tünde felsikoltott, és kirohant a fürdőszobába. - Bocsánat - dadogta a szomszéd. Részegségében hosszasan kutatott a szavak után. - A gyereket levittem vidékre a nagyanyjához, aztán hazajövet benéztem a Bertalan-ba a haverokhoz. Az ajtó nyitva volt, mint amikor a feleségem itthon van… - Menjen már innen! - kiáltott rá Ábry, miközben megszégyenülve kapkodta magára a ruháit. - Néha nekem is jár egy kis szabadság - jegyezte meg távozóban a szomszéd, és felnevetett. Ábry nem láthatta többé Tündét. Elköltözött, és édesanyja nem adta meg az új címét. A férfi csak ült az irodában, és hallgatta a szomszéd családot. Igyekezett lopva érkezni, és távozni, nehogy összefusson az apával Egyszer hazafelé menet mégiscsak beleszaladt. A fiatal férfi szemében leplezetlen gúny jelent meg. Ábry tehetetlenül sündörgött el mellette, mert magát is mocskosnak érezte… Gondolatai ránehezedtek, összenyomták Az útkereszteződésben nem látta a piros lámpát. Csikorgó fékezést hallott, majd elvesztette az eszméletét. Amikor kivilágosodott a világ, emberek hajoltak fölé. - Jól van? - Köszönöm, igen - mondta Ábry, bár kínzó fájdalom hasogatott a tarkója táján. Tápászkodni kezdett. - A helyszínen le kéne lőni azt a szemét sofőrt, aki állon vágta - háborgott valaki. - Nem igaz, hogy ebben az országban már mindent szabad! - Persze, mert a kommunisták győztek a választásokon… - Na, mondja, a jobbszélsőknek mit köszönhetünk? Felét éri a nyugdíjam! Hazaérve Valit a televízió előtt találta. A Terminátort adták. Ábry hüledezve nézte a jelenetet, amelyben Arnold Schwarzenegger kiveszi a szemét, és felhajtja a bőrt a karján, amelyben izmok helyett drótok futnak. - Te ilyesmit nézel, Vali? - kérdezte Ábry. - Azt nézek, amit akarok - válaszolt a lány, és rámosolygott apjára. Ábry fejébe lüktető fájdalom nyilallt. A felesége tizennyolc évesen soha nem mondott volna ilyesmit. És nem a korszak volt más, hanem ő. Ez a mosoly csak látszólag az övé, az arcbőr gyűrődése csupán, üres reflexió, mögötte ugyanúgy nincs semmi, mint a Schwarzenegger-robot plasztik borítója alatt. - Hogy mersz velem így beszélni? - csattant fel Ábry. - Jaj, apa, hagyj már ezekkel a fárasztó kérdéseiddel… - Te, te, vigyázz! - Biztos megint semmi dolgod nem volt az irodában, csak azt az őrültet hallgattad, aki üvöltözik a gyerekével. Igazán kereshetnél valami normális munkát! Miből élünk így meg? Ábrynak meglódult a keze. Vali sírva fakadt, ám apja saját üvöltésétől nem hallotta sem őt, sem az arcbőrén csattanó tenyerének hangját. Arra ocsúdott, hogy dörömbölnek a falon. VÉGE