Regények

 

A kitagadott
Tajvan
Rettenetes csend
Megfelelt a Napnak
A szabadság mítosza
Az arcmás


Last modification:  June 29, 2011
Copyright © 2002-2011, Ballai László. All rights reserved.


Vissza a kezdőlapra




BALLAI LÁSZLÓ
Az arcmás


Áruló volt-e Görgey Artúr? Ballai László 1848–49-cel foglalkozó újabb - gazdag történelmi tényanyagon alapuló - kisregényében erre is felel. Ám a fő kérdés, amelynek nyomába ered: megnyerhető lett volna-e a szabadság harc, és ha igen, miképp?

Az író nem korabeli narrátort választott, hanem mai kerettörténetbe ágyazta a szabadságharcról szóló gondolatokat és Görgey Artúrnak emléket állító színművét, ezáltal korunknak is tükröt tartva, melyben szörnyű, évszázadokon át eltűnni nem tudó kísértetek jelennek meg.

"Görgey lovával serege elé léptetett. Tisztjei és katonái azonnal körülvették. Beszélni kezdett volna, hogy utoljára köszöntse harcosait, de egy hangot sem tudott kipréselni magából. Végül tompa zokogás tört ki melléből, mire az egész hadsereg levegőeget betöltő »Éljen Görgey!« kiáltással, könnyezve válaszolt vezérének, kihez őszintén ragaszkodott. Az egyik tiszt előrejött, hogy a többiek nevében szóljon tábornokához, de nem volt ereje ahhoz, hogy megindultságát visszatartsa, s csak annyit tudott kiejteni: »Isten veled, Görgey!« – »Isten veled, Görgey!« – ismételte az egész hadsereg.”


ISBN: 978 615 507 926 9
Hungarovox Kiadó, 2011 - 144 old. 1800 Ft.

A kisregény a 2011. évi
82. Ünnepi Könyvhéten jelent meg a Hungarovox Kiadó gondizásásában.

A mű részletének letölthető formátumai és azok nagysága:

HTML formátum direkt olvasáshoz 9,8Kb     PDF formátum (megnyitásához az Adobe Acrobat Reader szükséges) 36,1Kb     LIT formátum (megnyitásához a Microsoft Reader szükséges). HP e-book tár modern müvek. 113Kb     RTF formátrum (megyitásához a Microsoft Word szükséges) 27,8Kb     TXT formátum (menyitásához bármilyen szövegszerkezö elég) 8,1Kb


BALLAI LÁSZLÓ
A szabadság mítosza


Az 1848–49 telén minden irányból támadó császári seregek gyűrűjéből kicsúszó, vitéz harcokban edződő magyar honvédsereg a visszavágásra, az ország függetlenségének kivívására készül, és a diadalmas tavaszon – Európában már csak egyedül küzdve a reakcióval – felejthetetlen győzelmekkel szárnyaltatja a szabadság mítoszát. Az elbeszélő, a Miklós-huszárok főhadnagya, a polgárháború legendás hőse megindulva mondhatja Buda bevételekor:

„És ki akkor közülünk sérüléseibe belehalt, abban a boldog tudatban hunyta le a szemét, hogy Magyarországnak kivívta a függetlenséget, áldozata, a legnagyobb, amit csak ember adhat, nem volt hiábavaló. Én, szabadidőm legjavát sebesült bajtársaim mellett töltve, oly sok tekintetben láthattam a halálfélelem páráját eloszlató végső, örömteli fellobbanást, miközben a távozó utolsó leheletével elrebegte:
– Győztünk!”


ISBN: 978 963 990 877 2
Hungarovox Kiadó, 2010 - 216 old. 1900 Ft.

A kisregény a 2010. évi
81. Ünnepi Könyvhéten jelent meg a Hungarovox Kiadó gondizásásában.

A mű részletének letölthető formátumai és azok nagysága:

HTML formátum direkt olvasáshoz 13,7Kb     PDF formátum (megnyitásához az Adobe Acrobat Reader szükséges) 41,8Kb     LIT formátum (megnyitásához a Microsoft Reader szükséges). HP e-book tár modern müvek. 107Kb     RTF formátrum (megyitásához a Microsoft Word szükséges) 38,3Kb     TXT formátum (menyitásához bármilyen szövegszerkezö elég) 12,1Kb


[ v i s s z a   a z   o l d a l   e l e j é r e ]

HTML formátum direkt olvasáshoz
BALLAI LÁSZLÓ
Rettenetes csend


A Rettenetes csend Debrecen mindmáig legtehetségesebb szülötte, a világirodalmi rangú poéta, Csokonai Vitéz Mihály szenvedésgazdag sorsát, bonyolult belső világát tárja elénk. Otthontalan életének utolsó évéből - amikor már "szüntelen közel volt hozzá a halál" - tekint vissza a kollégiumi időkre, a tinódis vándordalnok utakra, a Lilla-szerelemre. A költő életpályáját, művészete fejlődését, modern világszemléletét Ballai László kortárs irodalmi forrásokat idézve, anekdotákkal gazdagítva mutatja be, és kiterjedten aknázza ki Csokonai csodálatos leveleit is. A könyv megerősíti meggyőződésünket: Csokonai Vitéz Mihály örökké méltó lesz arra, hogy műveit tanulmányozzuk, olvasása "nem hagyandja jutalom nélkül kedvelőit".


ISBN 9638216427
Alföldi Nyomda Zrt. Méliusz Műhelye, 2007.

224 old.; 1 600 Ft

Az alkotás elnyerte Debrecen város Csokonai-regénypályázatának első díját.

A mű részletének letölthető formátumai és azok nagysága:

HTML formátum direkt olvasáshoz 757Kb     PDF formátum (megnyitásához az Adobe Acrobat Reader szükséges) 1,2Mb     LIT formátum (megnyitásához a Microsoft Reader szükséges). HP e-book tár modern müvek. 355Kb     RTF formátrum (megyitásához a Microsoft Word szükséges) 1,5Mb     TXT formátum (menyitásához bármilyen szövegszerkezö elég) 500Kb


HTML formátum direkt olvasáshozBALLAI LÁSZLÓ
Megfelelt a Napnak


Ballai László 1963-ban született Budapesten végzettsége szerint közgazdász. Első könyvi a 2000-ben kiadott A mezítelen marketing meg jelenése óta folyamatosan publikál. 2003-ban A kitagadott, 2006-ban a Tajvan című regénnyé jelentkezett. A Rettenetes csend című alkotás; 2007-ben első díjat nyert Debrecen város Csokona regénypályázatán.
*
A Megfelelt a Napnak című regényes monográfiája Mátyás királyt és korát mutatja be. A mű a Magyar Írószövetség és a Honvédelmi Minisztérium 2008 évi pályázatán miniszteri díjat kapott. A neves írókból álló zsűri értékelése: "A pályázat legnagyobb teljesítménye a Megfelelt a Napnak című monográfia... Minden részletre kiterjed , s az összefüggéséket és a jellemeket is meggyőzően emeli ki. Nagyon jó a stílusa: nem a monográfia-írói szokásos tudományos közlésmódját alkalmazza inkább érzéketes esszében vezet vissza a múltba. Műfajilag is felhasználja a modern eszközöket, legtöbbször az udvari asztrológus a narrátor, máskor viszont a többi hős, s főleg Mátyás király mondja tovább a történetet."
*
"Mi tehát nem engedhetjük meg, hogy szétszabdaljuk magunkat, mint Itália, ahol minden államocska a bankjaival, iparával, kersekedelmével olyan olyan jövedelmeket mondhat magának, mint fél - vagy Velence estetében másfél - Magyarország, de ugyanebből bármikor felfogadhatja a szükséges nagyságú zsoldosokat, ha támadás érné a németek vagy a franciák részéről. Nekünk mindig készenlétben kell lennünk, állandó ütőképes sereget fegyverben tartanunk, hogy azzal a Nyugatról, Keletről, Északról és Délrőlbármikor bekövetkezhető támadást elháríthassuk." (Részlet a műből)


ISBN: 978 963 990 821 5
Hungarovox Kiadó, 2009 - 280 old. 1950 Ft.

A regény a 2009. évi
80. Ünnepi Könyvhéten jelent meg a Hungarovox Kiadó gondizásásában.

A mű részletének letölthető formátumai és azok nagysága:

HTML formátum direkt olvasáshoz 0Kb     PDF formátum (megnyitásához az Adobe Acrobat Reader szükséges) 0Kb     LIT formátum (megnyitásához a Microsoft Reader szükséges). HP e-book tár modern müvek. 0Kb     RTF formátrum (megyitásához a Microsoft Word szükséges) 0Kb     TXT formátum (menyitásához bármilyen szövegszerkezö elég) 0Kb


[ v i s s z a   a z   o l d a l   e l e j é r e ]

HTML formátum direkt olvasáshoz
BALLAI LÁSZLÓ
A kitagadott

Mit tehet az ember, ha még csak tizenkét éves, de már a világon senkinek nincs rá szüksége? Ha édesanyjának, édesapjának - akikkel ki sem mozdulnak optthonról, hacsak ne a a Corába kerekdnek fel bevásárolni -, tanárainak és osztálytársainak nélküle is meg van a maga elfoglaltsága? A kis Meyer János ábrándozva olvas csodálatos messzi tájakról a Képes Földrajzban, és minden tavasszal nagyon várja az osztálykirándulást. Amúgy csupán a sarki fűszeres tréfái, fájdalmas barackjai, s a lopott szabadidőben a Duna-parti séták hoznak életébe némi változatosságot. Egy szép napon azonban leszalajtják néhány javítani való cipővel, és ő benyit Auschil & Felkai Pannónia utcai műhelyébe...

*

"Az igazán nagyoknak nem kell fesztivál, Ki mit tud, meg ilyesmi. Caruso, a világ legnagyobb tenoristája ott dalolt a nápolyi kikötőben és csomózta a halászhálót, úgy fedezték fel. Carusóról csak hallottál?

Nem, én nem hallottam Edith Piafról, Carusóról, Ivanhoe-ról, Roger Moore-ról, balatoni horgászatról, pikolófiúról, főúrról, szarvasgombáról, libamájról, mallosol kaviárról, Montmartre kávéházról, láncos kutyáról, miskolci kocsonyáról, jobboldali, keresztény Magyarországról, nyilasokról, munkaszolgálatosokról, Rajk László utcáról, kommunizmusról, államosításról, privatizációról, Bara Margitról, balatoni halászléről, Tihanyi Zweigeltről, egyáltalán nem hallottam semmiről, ami igazán érdekes lett volna, mielőtt Felkai Laci bácsit megismertem."

ISBN: 963 94 3324 1
Mágus Kiadó, 2003. - 160 old.; 19 cm, 1600 Ft

A regény előszőr a Hewlett-Packard Magyarország e-book tárában jelent meg, a hpebook.hu modern művek részlegben, ez a kiadás MS Reader formátumban innen tölthetö le.

A mű letölthető formátumai és azok nagysága:

HTML formátum direkt olvasáshoz 281Kb     PDF formátum (megnyitásához az Adobe Acrobat Reader szükséges) 443Kb     LIT formátum (megnyitásához a Microsoft Reader szükséges). HP e-book tár modern müvek. 279Kb     RTF formátrum (megyitásához a Microsoft Word szükséges) 569Kb     TXT formátum (menyitásához bármilyen szövegszerkezö elég) 270Kb


HTML formátum direkt olvasáshozBALLAI LÁSZLÓ
Tajvan


Lehet-e valaki áldozata, egyszersmind építőköve egy rendszernek? Hogyan viselhető el a legsötétebb diktatúra, vagy a társnélküli élet? Az ember elutazik belső világokba, a zene birodalmába, vagy egy szigetre, mondjuk Tajvanra? A rémdiktatúrák, a kulturális forradalom, a holokauszt, a XX. század megannyi megválaszolatlan kérdése ijesztően aktuális a harmadik évezred kezdetén is, figyelmeztet Ballai László A kitagadott című regény írója. 


ISBN: 963 943 341 1
MÁGUS Kiadó, 2006 - 200 old. 2480 Ft.

A regény a 2006. évi 
77. Ünnepi Könyvhéten jelent meg a Mágus Kiadó gondizásásában.

A mű részletének letölthető formát
umai és azok nagysága:

HTML formátum direkt olvasáshoz 37Kb     PDF formátum (megnyitásához az Adobe Acrobat Reader szükséges) 81Kb     LIT formátum (megnyitásához a Microsoft Reader szükséges). HP e-book tár modern müvek. 109Kb     RTF formátrum (megyitásához a Microsoft Word szükséges) 86Kb     TXT formátum (menyitásához bármilyen szövegszerkezö elég) 24Kb




[ v i s s z a   a z   o l d a l   e l e j é r e ]